Mit is takar a szó: berek?

Mit jelent ez a Balatonnál most és mit adott a tó életéhez egykor?

Mikor Somogyországba sodort életem eddigi legjelentősebb hulláma, lépten-nyomon találkozhattam a berekfa megfogalmazással a háttértelepüléseken élőkkel folytatott beszélgetések és a terepbejárások alkalmával. Talán a berekfa vonalon elindulva érthető meg leginkább mit takar minőségében a berek, mint terület és élőhelyek összessége. A berekfa, egy fokkal ismerősebb néven a mézgás éger a síksági lápok, vizes élőhelyek növénye. Szigorúan ragaszkodik a vizes talajhoz és megtűri az időnkénti áradásokat is. Főként a Balaton déli partját kísérő berkek, Somogyban egykor bozótoknak hívott területek, égerfás, bokorfüzes, sástengeres, nedves mocsár és láprétes, valamint a balatoni homokdűnéken túlélő, apró orchideákkal tűzdelt száraz gyepes mozaikokból felépülő balatoni dzsungelek. 

Az egykoron beépítetlen parti sáv mögött, akkor amikor a tó hullám és ártere nem volt még keretek közé szorítva, rendre kilátogatott a víz ezekre a Balaton vízszintjénél esetenként nagy területen mélyebben fekvő "öblökbe". Íváskor (halszaporodáskor, ikrák lerakása idején) a Balaton vizével jöttek látogatóba az elöntött nedves rétekre új nemzedékeket alapítani a halak. A berkek egyszersmind halbölcsők is voltak, ahonnan a magyar tenger évről évre bőséges utánpótlást kapott halivadékból. Részben ezek a területek halbölcsők a mai napig is, de csak ott ahol megmaradt a halak számára elérhető összeköttetés a tó és az ősi ívóhelyek között.

Kell-e gumicsizmát húzni, hogy bejussunk egy berekbe?

Idén nyáron is sokan választják majd a Balatont uticélul pihenéshez, hőségnapokon egy kiadós strandoláshoz. Az M7 autópályán haladva egy rejtett berektúrán találhatjuk magunkat. Ugyanis végig a déli part mentén sorra szeljük majd a balatoni berkeket, a teljesség igénye nélkül (Hogy mennyi az annyi? -erről majd a következő blogbejegyzésemben): Siófok-Töreki, öszödi és a Balatonboglártól-Balatonkeresztúrig eltartó Nagyberek, mélyén, távolabb az autópálya nyomvonalától a Fehérvízi-láp Természetvédelmi Területtel.

A berkiek egykor furfangos, titkos utakat ismerő, avatatlanok számára áthatolhatatlan mocsárvilágba születő népek voltak. Legendák és néprajzi feljegyzések szólnak arról a szimbiózisról, ami a turisztikai desztinációk előtti balatoniak élete volt. Akkor, amikor a parti sáv néptelen, csak halásztanyákkal tűzdelt hely volt. Akkor, amikor a Balaton partra nem fürödni jártak, hanem inni hajtották a szürkemarhákat. Egy zárt és mára letűnt világban, ahol az úszólápokra friss, hűs vízért járó pásztorok, szigonnyal az elöntött réten halat vadászó népek és a határban dagonyázó bivalyok éltek.

Ennek az életnek a gyökeres átalakulásáról hamarosan itt olvashatsz a BALATONI BERKEK oldalán!